Horgász verseny 2009.11.19.

Ez év novemberében újra megrendezésre került a HORGÁSZVERSENY a kisváci horgásztónál. A versenyre csak 14 éven aluliak, azaz kizárólag iskolánk tanulói nevezhettek. A 10 év alatti kishorgászok, szülői ill. nagyszülői felügyelettel tartózkodhattak a kijelölt horgászhelyen, azonban csak az ifjak horgászhattak, az apa és nagypapa, a hal vízből történő kiemelésekor nyújthatott segítséget. Egyénileg és csapatban is benyújthatták jelentkezésüket. Csapat esetén is mindenki hozhatta a horgászfelszerelését, de közös lehetett a csali, az etetőanyag. 26 versenyzővel zártuk a nevezést. A mérlegelésbe a Küsz (a sneci) is beleszámított, viszont kifogás után a „halacskákat” az életben maradásuk végett, vissza kellett dobni a vízbe. A közel 3 órás verseny első fél órájában jött az első ponty. /7kg 50dkg/ Az eredményesebb, nagyobb fogások a pálya elején jelentkeztek. Itt volt, akinek több ponty is a horogra akadt - pl.: egy 12kg-os halnak sem kegyelmeztek. A pálya túlsó felén sajnos nem sikerült mindenkinek halat fognia. Ellenben nem a versenyszabályok szigorú betartatása volt el a cél, hanem a horgászat megszerettetése, a közös együttlét öröme. Mérlegelés után volt olyan család, aki hazavitte a kifogott halat, és halpaprikással ünnepelte a sikeres napot. A verseny jó hangulatban telt el, még a nap is kisütött ezen az őszi délutánon.


Magyar Zoltán II. helyezett

Mérlegelés, értékelés után a helyezettek, résztvevők névsora a következő:
I.hely: Gerlai Martin 5.a osztályos tanuló – 1660dkg/pont
II.hely: Magyar Zoltán 6.a osztályos tanuló – 1350 dkg/pont
III.hely: KUKACOK csapata: Kovács Bence, Tóth Kristóf, Pesti Pál – 1210dkg/pont

További részvevők:
Gyalai Nándor, Rácz Viktor, Reitinger Balázs, Reitinger Richárd, Zoltvai Ádám, Zemanovics Gergő, Bánstik Dávid, Szabó Attila, Veres Márk, Baksza Dávid, Kontreczki Gábor, Szakolczay Regina, Ott Dénes, Králik Tamás, Gombás Viktória, Gombás István, Bódis László, Ihász Péter, Zsenits Izabella, Zsenits Viktória és Kemény Mihály.